Egységes Tudományos Törvényes
Budapest, 2014. november 22.







Rendkívül kellemes, igazi késő őszi időjárás köszöntötte azokat a hallgatókat, érdeklődőket, akik november 22-én reggel elindultak, hogy részt vehessenek az OKDE, Detektív Nyílt Műhely (DNYM) előadássorozat Tactical-Training 2014 – 2015 elnevezésű oktatási évadjának második előadására. Mint az utóbb kiderült, bár érthető módon várható is volt, igen kimagasló érdeklődés mellett vette kezdetét az előadás.

A képzési napot Dr. Bócz Endre ny. fővárosi főügyész nyitotta meg és a fegyverhasználat eseteivel, a végszükséggel, a jogos fegyverhasználattal kapcsolatosan osztotta meg a résztvevőkkel magvas gondolatait, rendkívül részletesen, számos egyedi jogi esetet bemutatva.

A nap második előadása, majd az ehhez szorosan kapcsolódó gyakorlati órája a Glock fegyverismereti, lőelméleti oktatás volt, melyet Kurucz Miklós fegyverszakértő, fegyvermester tartott. Szakavatott fegyvermesterünk, bajnokunk Orbán László segítségével természetesen lehetőséget biztosítottunk a résztvevők számára a gyakorlati fogások alkalmazási lehetőségeinek mélyebb elsajátítására is. Nem maradhatott el a szerzett vagy éppen felfrissített tudás tesztje sem, így az OKDE rögtönzött házi bajnokság keretében 3 fős csapatokban, lőversenyt tartottunk, ahol a legjobbakat díjaztuk. Nagyon szép eredmények születtek, a nyerteseknek és a résztvevőknek is egyaránt ezúton is gratulálunk!

Amíg ropogtak a fegyverek, érkezett a pizza futár, így a lövészetet követően egy könnyed közös ebéddel zárhattuk ezt a vidám próbára tevő napot!

Külön köszönet Kurucz Miklósnak a K-Force Védelmi Rendszerek ügyvezetőjének és csapatának!


Fotó: OKDEpress