Egységes Tudományos Törvényes

Budapest, 2017. január 14.

Folytatódott a DNYM előadássorozata. Lévén január téli hónap, jól esik remek társaságban egy csésze, forró kávét vagy csokoládét kortyolgatva, kinek mi a kedvence, szakavatott előadók lebilincselő előadásait hallgatni. Schwarcz Sándor magánnyomozó, a biztosítási csalások területén közel negyed évszázada nyomoz sikeresen. Számos ügy, ügyfél, megannyi lebuktatott biztosítási csaló. A speciálisan szakmai effektekkel spékelt oktatási sorozat második előadásán is előadásból komoly ismeretanyaggal bővíthette tudását minden hallgató, aki részt vett Schwarcz Sándor előadásán. Miként védekezhetnek a biztosítótársaságok a csalásokkal szemben? Megismerhettük az elkövetők körét, megtudhattuk, kik azok akik leginkább segíthetik őket a csalás megvalósításában. Megismerhettük a nyomozási technikákat, a nyomozáshoz használt eszközöket. Egyszóval aki magánnyomozó, nyomozó és lehetséges, hogy valamikor ilyen ügyekkel vagy üggyel kell foglalkoznia, vagy akár csak szerette volna megismerni a nyomozás e szegmensét, nos, azok számára igazi unikum volt az előadássorozat második januári előadása is.
Schwarczs Sándor
A mechanikus működtetésű zárszerkezetek jelen vannak a biztonságtechnikai szakterületek szinte minden szintjén, ahol az alkalmazott zárástechnika eltérő védelmi színvonalat képvisel. Érdemes eltöprengeni azon, hogy egy jogosulatlan behatolás lehetősége milyen kockázatot jelenthet az értékelési rendszer komplexitásában, ott, ahol a mechanikus védelmi színvonal megítélésében képesek vagyunk téves következtetéseket levonni használatukról, alkalmazáshatóságukról, egy esetleges támadással (jogosulatlan nyitással) szembeni ellenálló képességükről. Dr. Elek Imre előadásán keresztül a hallgatók megismerkedhettek a mechanikus zárszerkezetek legelterjedtebb fajtáival, megbízhatóságukkal, különböző támadásokkal szembeni ellenálló képességükkel a kriminalisztikai nyomtan (traszológia, mechanoszkópia) vizsgálatok tükrében.

 

Fotó: okdEPRESS